Egyszer régen, nagyon régen, messze a térben és időben, élt a gazdijával egy kis tacskólány, Aladinna Rozália.

A gazdija sokat dolgozott, hogy megéljenek, Aladinna Rozáliának pedig a házra kellett volna vigyáznia.

Ő azonban alig várta, hogy a kétlábú dolgozni menjen, azonnal kiásta magát, és csavarogni indult.

Egy ilyen alkalommal, egy mórral találkozott az utcán, aki megszólította.

– Te vagy Aladinna Rozália? – kérdezte. – Én, a te gazdid testvére vagyok, és azért jöttem, hogy segítselek benneteket! Hoztam neked egy kis farhátat, a gazdidnak pedig pénzt küldök.

Aladinna Rozália megörült, hát mégiscsak vannak csodák! Mindig is erre vágyott, nem a ház őrzésre!

Hazavitte a pénzt, és odaadta a gazdijának. Az megszidta, amiért elcsavargott, de megörült a pénznek, amiről azt hitte, hogy a kiskutya csak úgy találta. El is ment a boltba, vett finom vacsorát, mindkettőjüknek. Aladinna Rozália nem vallotta be, hogy ő már délután is evett, jól belakott ismét.

Miközben falatoztak, becsengetett a mór. Elmondta, hogy megvenné a kis tacskót, Aladinna Rozáliát, és egy vagyont ajánlott érte. A gazdit csábította a sok pénz, de szerette a kiskutyát, aki nemcsak házőrző, de a társa is volt, hát nemet mondott.

Másnap, amikor elment dolgozni, a mór megjelent a kapuban.  A kis tacskó kiásta magát, és elment vele, mert megint hozott neki farhátat.

Mendegéltek, miközben a mór finom ételekről mesélt neki. Észre sem vette, hogy már a sivatagban járnak.

Ekkor a mór azt mondta:

– Itt egy lejárat, ahova csak te tudsz lemenni. A föld alatt, egy nagy barlangot találsz, ahol különböző helyiségek lesznek. Tele arannyal, ezüsttel, egy kert, ahol a fákon drágakövek teremnek, de te ne nyúlj semmihez, menj a legbelső terembe. Ott egy lámpást találsz, azt hozd fel nekem!

Majd átadott még, egy nagy, fekete köves gyűrűt, amitől segítséget kérhet, ha bajba kerülne odalent.

Aladinna Rozália azt gondolta:

– Ez ám a nekem való feladat!

A gyűrűt, a jobb mancsára húzta, majd ásni kezdett.

Hamarosan egy barlangban találta magát. Hát ott annyi kincs volt, hogy káprázott a szeme tőle. Aranyak, ezüstök, gyémántok egymásra halmozva. Megtalálta a kertet is, de ő úgy látta, hogy az ágakon libamájak, kacsa májak, farhátak lógnak, amit majd a sok kincsből vásárolni fognak.

Végül megtalálta a termet, amiben a lámpa volt. Nem értette ugyan, hogy a mór mit akar az ócska lámpással, de szájába vette, és elindult visszafelé. Közben, azért még néhány kincset is bekapott, ami befért a lámpa mellé.

Amikor odaért a bejárathoz, csodálkozva látta, hogy csak egy szűk kis rés maradt, a többi beomlott, és kő került rá.

A résen, a mór benézett, és kérte a lámpást. Aladinna Rozália azonban kutya volt, és már nem vakította el a kapott farhát, így felismerte a rossz embert és a rossz szándékot. Kiugatott hát a résen, hogy csak akkor lesz lámpás, ha őt is kihúzza.

A mór dühös lett, de belátta, hogy nem kapja meg amit akar, ezért mérgében a résre egy nagy követ gördített, hogy a kiskutya elpusztuljon a föld alatt.

Folytatás következik…