Gazdiék Múmia kiállításra mentek Pestre, vonattal. Kicsit aggódtunk értük, mert már benne vannak a korban, hogy finoman fogalmazzak.  De szerencsére visszajöttek, nem kellettek múmiáknak. Bocsánat, a múmiáknak.

Szörnyű sorsunk lett volna, ha magunkra maradunk, kitől kapjuk a mindennapi betevőt?  Negro még csak, csak, mert neki van tapasztalata hajléktalan korából, de mi, Vizsivel, kérem koldusbotra jutottunk volna.

Egyébként, valamennyi tapasztalata Vizsinek is van, mert Negro, a néhai gazdi halála után, világkörüli útra vitte. Megszöktek, kiásták magukat, szinte minden nap. Hiába volt kerítés, az alsó részén lapokkal megerősítve, Vizsi erős fogaival, Negro ásással, készítettek átjárót.

Az is lehet, hogy a hirtelen eltűnt gazdit keresték, az is lehet, hogy nem tudtak mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal, mert a gazdi haláláig a házban laktak. A gazdiasszony azonban dolgozott a városban, reggel ½ 7-kor ment, este jött. Ki kellett tenni a kutyákat, napközben, a kutyaházba. A lényeg az, hogy mire gazdiasszony hazaért, a kutyák sehol sem voltak. Így ment ez mindaddig, míg sikerült kennelt építtetni. Méghozzá szögesdróttal megerősítve, mert eleinte onnan is megszöktek. Ne kérdezzék hogyan, egy kutya, ha menni akar, ki is repül, ha nincs más mód.

És, jött a lényeg! A „ki a főnök?”  tisztázása.

Kérem, ha állatvédők látták volna a gazdiasszonyt, amikor betelt az esténkénti egyedülléttel, aggódással, sírással, és elhatározta, hogy véget vet a túrázásnak, még ma is Kalocsán ülne, a női börtönben, a szigorított szakaszban.

A reggelre előkerült kutyákat ugyanis nem a szokásos, „de jó, hogy megjöttetek”, „csak, hogy éltek” szöveggel, finom reggelivel fogadta, hanem egy szőlővenyigével. Minden dühét, bánatát beleadva kergette végig az udvaron Vizsit és Negrót, és ha elérte, rájuk csapott. Szerencsére, Vizsi hamar megadta magát, és hanyatt fekve mutatta, hogy „ölj meg”, ha akarsz, Negro pedig olyan gyors volt, hogy nem lehetett utolérni. Így aztán megúszták testi sérülés nélkül, viszont egy életre megértették, hogy komolyan kell venni a kétlábú nőstényt, mert ölni is képes.

Ma már nyitott kapunál lehet füvet nyírni, jönni, menni, beszélgetni, innen kutya ki nem megy! Még én sem.

Régebbi kedves olvasóim emlékeznek még rá, hogy én is nagy megszökő voltam. Amióta ideköltöztünk, én is tartom a fiúk szokását.

Mondjuk, azért Negro részéről apróbb visszaesések voltak, ha nőstények tüzeltek a környéken, nem tudott parancsolni a vérének. De már csak egyedül, és mostanra ki is öregedett belőle.

Érdekes dolog ez, kutya-gazdi viszonylatban, hogy ki a főnök. Ameddig nincs probléma, nem számít. Mi tacskók, különösen szeretjük átvenni a falkavezérséget.

Sokszor fel sem tűnik, hogy ki az úr a háznál. Gazdiasszonyéknak volt régen egy Süvi nevű tacskójuk, akiről már írtam. Imádták, kényeztették, igazi szobakutya volt, (mivel akkor még a városban laktak) a hétvégét leszámítva, amikor kijöttek a kertbe.

Itt rendszeresen megszökött, ha lehetősége adódott. Ahhoz lusta volt, hogy kiássa magát, vagy városi, szobakutya létére nem is tudta hogyan kell, ezért a nyitott kaput használta, vagy ha sétálni mentek.

Történt egyszer, hogy kimentek a Marcal partra kirándulni. Kocsival mentek, mert négy kilométer távolságra van a kerttől, és a töltés lábánál kiszálltak. Süvi boldogan futkározott, míg egyszer csak eltűnt. Órákig keresték, már esteledett mire hazamentek, hátha a kutya is. Hát kérem, a kertkapuban várta őket! Csupa csatak, sár, bogáncs volt, nyelve földig lógott.

Volt ott boldogság, ölelés, öröm, míg eszébe nem jutott gazdiasszonynak, hogy ez azért nem volt jó így.

Süvi ült a fotelban, és pihente fáradalmait. A folyó, légvonalban is legalább két kilométer, ami szép távolság egy kis tacskónak. Mégis, azért meg kellene magyarázni, hogy ilyent nem tehet, gondolta a kétlábú nőstény. Szólt hát, a néhai gazdinak, hogy most, meg kellene büntetni a kutyát. De, hogyan?

– Hát, verd meg!- mondta.

– Verd meg te! – felelte a néhai gazdi.

– De, te vagy a férfi! – hangzott a végső érv, ami általában hatni szokott.

Most nem. Közben Süvi is úgy döntött, hogy ideje megmutatni, ki a falkavezér, ezért, rámorrant a vitatkozókra. A gazdiasszony begurult, hogy még a kutyának áll feljebb, ezért felkapta a seprűt és a kutya felé cucált vele. Süvinek sem kellett több, ő is megunta a műsort, elkapta a söprű végét, és nevetésbe torkollt az egész büntetősdi.

Maradt a főnök Süvi, a tacskó. Önök szerint, nálunk ki a főnök?

Szeretettel:

Rozália