Feltettem a képet a kosár kutyáról. Rólunk.
A tegnapi íráshoz még megjegyezném, a mesékre vonatkozó részt illetően, hogy én kérem, nem vagyok egy feminista nőstény. Szerintem, szükség van a férfiakra is. Bár, nem főznek olyan jól, mint az asszonyok, de a nagy kezükkel úgy tudnak simisámánkodni, ahogy csak egy férfi tud! Az én gazdim!
Kérem, ma van a Nemzetközi Macskanap, állítólag. Február 17-én pedig a Macskák Világnapja volt. Arra lennék kíváncsi, mikor van a Tacskók Világnapja? Ez kérem, diszkrimináció!
Még a ronda kutyáknak is van világnapja, június 26-án!
Kérem, ha, már Macskanap, beszéljünk a macsekokról. Sokat nem tudok mesélni, de néhány történetet hallottam. A gazdiék mondják, hogy irigykedve nézik, amikor kutyák és cicák jó barátságban együtt élnek. Mindketten szeretnének, de állítólag, tőlünk nem lehet.
Jöjjenek hát a történetek.
Gazdiasszonyék, első tacsijával történt az alábbi eset. Egy alkalommal, levitték a csónakházba magukkal, ahol volt egy nagy fehér macska. Morzsa, a ház körül mindig megkergette a cicákat, ezért nagy Macskaverőnek gondolták.
Pár perc elteltével észrevették, hogy a tacsi, kergeti a macskát! Rohantak megmenteni szegény cicát, de, kérem, az egy vérmacska volt! Döbbenten látták, hogy az, a sarokba szorítva, mint a ringben egy bokszoló, ütötte, pofozta szegény kutyát.
Hát, kérem, itt ért véget Morzsa, Macskaverő hírneve. Azután, ha macskát látott, szerényen odahúzódott a gazdik lábához.
A következő esetnél már két tacsi élt itt.
Egyszer, késő ősszel, megjelent hátul, az ingyen konyhán, egy szürke csíkos cica. Benyávogott, pár falat reményében, miközben hozzádörgölődött a kerítéshez. Reggelente, kapott ő is enni, de be nem jöhetett a két tacskótól. Pár nap múlva, amikor jött enni, feltűnt mögötte pár kiscica! Késő ősz volt, a kicsik biztosan nem élték volna túl a telet a szabadban. Téli szállás kellett. A standard modell, a műanyag hordó, hálózsákkal bélelve, a tetejére egy bontott ajtó, és kész is volt.
Szépen átteleltek, majd átpártoltak a pár házzal hátrább lakó, nagy macskabarát asszonyhoz.
Volt olyan macska is, akit etettek, és megpróbálták befogni, hogy menhelyre bevigyék. Hát, kérem, aki próbált már vadmacskát papírdobozba tenni, van róla fogalma, hogy zajlott a befogás és mi lett a vége. A gazdiék tele lettek harci sérülésekkel, a macska pedig soha többé nem jött. Sőt az is lehet, hogy az országból is elköltözött!
Mióta Negro itt él, nem engednek a közelbe jönni cicát.
Kérem, Negro, valószínű hajléktalan múltjából kifolyólag, kemény harcos. Igazi, vértacskó. A többit, gondolom, sejtik.
Kérem, amúgy nem értem én ezeket a macskákat. Miért próbálkoznak?
A múltkor, éjszaka, hárman szorítottunk be egy macsekot a raklapok alá. Hajszálon múlott az élete! Sajnos, akkora zajt csaptak a fiúk, hogy bezavartak bennünket, így meglógott, mire reggel lett. Mondjuk én, kérem, nem bántottam volna, de olyan jó volt egy kis csetepaté, tacsipaté.
Hát, ennyit a macsekokról.
