Kérem, megtörtént! Megünnepeltük Negro 1.-től, min.14., max.16. születésnapját, egyben. Azok számára, akik nem tudnák, ismét leírom, hogy hajléktalan volt, mielőtt 13 éve gazdiasszonyék befogadták.

Az ünnepség remek hangulatban zajlott, leszámítva, hogy az előkészületek alatt eltűnt Vizsi csokornyakkendője.

Kérem, mi a Bermuda háromszögben élünk. Itt időnként eltűnik valami, amit kíváncsian várunk, hogy honnan fog előjönni. Gazdi szerint a kapukulcs mellett van.

A toalettje kicsit zilált lett mindenkinek, mire a fotózásra került sor. Vizsi az izgatottságtól nem bírt magával, bekapta a nyakkendőjét, majd megpróbálta megszerezni a löncstortát. Néhányszor sikerült is a szélébe belenyalnia, mire el tudták tolni. El nem hiszik, milyen hosszúra képes kinyújtani a nyakát. Mint egy zsiráf!

Szóval, Isten éltessen Negro, még sokáig közöttünk!

Most már eleget ünnepeltük Negrot, térjünk át más témára.

Kérem, nálunk tegnap Mindmeghalunk nap volt! Dörgött, villámlott. Vizsivel bevonultunk az előszoba legbelső sarkába. Mondjuk, Vizsi nem fél, csak szolidaritásból jött velem. Negro azonban kint maradt. Nyugodtan rágcsált egy körtét. Mindenki csodálkozott, mert régebben ő volt a legnagyobb gatyahuszár. Kérem, ma megvilágosodtunk! Negro már nem hall rendesen, azért nem fél újabban! Hát, úgy könnyű, kérem!

Valaki kérdezte még régebben, hogy hány kiló vagyok. Nos, tegnap megmértek, 11,7 kg. Közepes tacsi vagyok, és reggeli után volt, tehát a 70 dkg levonandó. Szerintem, nem vészes. A kétlábú nősténnyel együtt mértük magunkat, tudnék pletykálni, de nem teszem. Nők a súlyról egymás közt nem beszélnek, és ki sem adják a másikat.

Látom, néhány klubtársam nyaralni jár, más részük családtagokhoz, vagy panzióba kerül. Én kérem, még nem nyaraltam, és panzióban sem voltam. Negro és Vizsi azonban, kétszer is voltak. Menő helyen, jó körülmények között. Az igaz, hogy első alkalommal Vizsi annyira megsértődött, hogy alig lehetett kiengesztelni, Negro azonban boldog volt, hogy hazavitték.

Második alkalommal, a gazdiasszony szépen felkészítette őket, új párnákat vett a kosarakba, kimosta a huzatokat. Azért is döbbent meg mélységesen, amikor visszaadták a felszerelést, melyben nyoma sem volt az új párnáknak. Az egyik huzatban egy 10×10 cm-es szivacsdarab lebegett, a másik teljesen üres volt.

Kiderült, hogy a kutyák szétszedték, a gondozók pedig kidobták a maradványokat. Az történt, hogy összevesztek egy alkalommal és külön zárták őket. Ezen felháborodva, bosszút álltak a párnákon. A kosarak vastag műanyagból vannak, azokat nem tudták szétrágni.

A panzió tulajdonosa mesélte, hogy azért zárta külön őket, mert nem sokkal előtte, egy szintén együtt tartott kutyapár úgy összeverekedett, hogy orvost kellett hívni. Olyan sok helyen megsérültek, hogy a lila fertőtlenítő foltoktól olyanok lettek, mint két Milka tehén.

Hát, ott is volt meglepetés a gazdiknak, amikor meglátták a kutyáikat.

Közben, Vizsi nyakkendője előkerült! A kocsi csomagtartójából. A kulcs nem volt ott. Ne kérdezzék, hogy került oda, itt is mindenki csodálkozik.

Nekünk ma halaink is születtek! Illetve nem ma születtek, de ma jöttek elő. Hogy honnan, azt nem tudom. Lehet, hogy ezeket is a gólya hozza!. Vagy a béka. Kérem, én már csókoltam meg békát (emlékeznek?), aki nem lett királyfi, lehet, hogy most halat küldött. Négy-öt centi hosszúak, és többnyire szürkék.

Nagy csalódás ez nekünk a gazdiasszonnyal! Nem hangoltuk össze a kívánságot, és ez lett belőle. Akartunk mi halakat, nagyom.

Én sütve szerettem volna, a kétlábú pedig színeseket. Sütve egy sem, színes két db és vagy húsz szürke. Mondjuk, a szürkéket meg lehet sütni, ha megnőnek.

Visszatérve a békára, aki esetleg hozta a halakat, és a királyfira, szeretném felhívni a lányok figyelmét, hogy nem mindig kell bedőlni a meséknek. Azokat, kérem, többnyire férfiak írják.

A kutyakosarakra visszatérnék még. Mi unalmunkban, és szeparációs szorongásunk miatt is rágunk. Ismerik a mondást, ha papucs nincs, kosár is jó! Állítólag itt is elfogyott egypár fonott és pihe-puha anyagból készült kutyakosár, míg rátaláltak a mostani kemény műanyagra, amit már nem használunk, mert egy nagy közös fekhelyet készített a gazdi.

Amíg ketten voltak, Negro úgy gondolta, hogy neki jár a nagyobb kosár, ezért mindig elfoglalta és nem engedte oda Vizsit. Ő bement a kisebb kosárba, Negro pedig mellébújt. Maradt egy nagy szabad kosár, és egy kicsiben két kutya. Amikor idekerültem, már három. Alul szegény Vizsi, a tetején két tacskó. Talán, kép is van róla, majd felteszem.

Nekünk, tacskóknak ugyanis a legnagyobb kosár jár. Volt, hogy Negro kapott egy jó meleg, vastag, de kisméretű ágyikót, és egyszer sem használta. Elfoglalta a nagyot, Vizsi pedig beleült a kicsibe, majd elfeküdt, a szőnyegre.