Üdvözletem!
A képen egy tündérkört látnak. Illetve majdnem azt. Illetve csak egy tündérkör létrehozására alkalmas szárazföldi társaságot.
Tudják, mi az a tündérkör?
Elmondom.
Cousteau, a híres búvár és felfedező nevezte így, a bálnák csoportosulását.
Ők ugyanis az Északi tenger bizonyos részén, időnként összegyűlnek, és szorosan egymás mellett, a vízből kiemelt fejjel, mozdulatlanul, az égre merednek, órákig.
Sőt, nemcsak a bálnák, hanem a delfinek is viselkednek néha hasonlóan.
Mintha imádkoznának valakihez, valamiért.
Vagy valakiért.
Cousteau, állítólag tudta, miért tesznek így az állatok, és szintén állítólag azt mondta, hogy nem mondhatja el, mert még nincs rá felkészülve az emberiség.
Ezt a híres, neki tulajdonított mondatot, többször idézték azzal kapcsolatosan is, hogy mit láthatott a mélyben a kutatóhajójával.
Egyesek szerint pedig ez a mondás, csak egy városi legendárium, a sok közül.
Az azonban biztos, hogy sokat látott, és sokat tudott arról, hogy mi van a tengerek mélyén.
Én azonban most elmondom Önöknek az igazságot, hogy miért állnak, égre emelt orral, mozdulatlanul, hosszú ideig a bálnák és a delfinek.
Saját tapasztalat és a kép is alátámasztja, hogy ez bizony nem csak városi legendárium.
Az igazság az, hogy a jutifaliért!
Azért kérem mi is képesek vagyunk égre emelt orral, mozdulatlanul, hosszú ideig állni.
A bálnákról még mesélek majd, mert csodálatos állatok, most azonban mennem kell, mert a fiúkkal hamarosan tündérkört alkotunk.
Égre emelt orral, körben állva várjuk, hogy a finomságokkal megrakott tálakat elénk tegyék.
Ugyanis reggeli idő jön!
Legyen szép napjuk, más csak azért is, mert hétvége jön. Az pedig jutifalat a dolgozóknak.
Szeretettel:
Rozália
