Jobbra dől, meg balra dől, tücsök koma hegedül.

Amint látják társas táncot tanítok az unokaöcsémnek.
– Bal előre, jobb mellé, bal előre, jobb előre, bal mellé, jobb előre!
– Hogy hogy melyik bal lábadat?
Te jó ég! Most jöttem rá, hogy mi két ballábasok vagyunk! Sőt, ha úgy veszem két balkezesek is.

Ahogy a lábainkat nézem, látom itt elég nagyok voltak a körmeink. Ez egy régebbi kép, azóta már voltunk pedikűrösnél.
Sheldon kozmetikába ment, én pedig a házi körmösünknél.
Na, nem a halpedikűrt vettem igénybe. Tudták, hogy létezik halpedikűr?
Megmondom őszintén, mióta tudom, csak óvatosan dugom a lábam a tóba, ha iszom.
Mert, mi van, ha nekiállnak pedikűrözni, és lepedikűrözik a mellsőimet.
Amúgy is olyan fröcsköléssel vannak, ha meglátnak valakit, mint a piráják.
Úgy is csapnak le mindenre, ami bekerül a tóba.
Gazdiasszony rám mondta, hogy csámcsogok evés közben, hát a halainkat hallanák!
Mostanában vettek nekik ennivalót, és imádott gazdim megkérdezte, hogy milyen ízesítésű haltáp van. Marhás, vagy csirkés. Halasat nem kérdezett.
Megmosolyogták.
Persze, hogy a halak is imádják! Hiszik, vagy sem, nemcsak akkor nyüzsögnek, ha a tó felé közelít valaki, de azt is tudják, ha hazaérkeznek.
A múltkor láttuk, hogy ők is észreveszik gazdiéket, és fent gyülekeznek, fröcskölnek. Pedig elég messze van a tó a kaputól, bár rálátni. De, hogy ők hogyan látnak ki belőle??
Úgyhogy, együtt várjuk gazdiékat és a reggelit.
Ami lassan esedékes lesz.

Önök is reggelizzenek valami finomat és legyen szép napjuk, szép hétvégéjük!

Szeretettel:
Rozália