Üdvözletem!
A képen két hullafáradt, kurta farkú kismalacot látnak, akik éppen nem túrnak, hanem egymást támasztják, hogy össze ne essenek.
A hétvégén kihasználtuk még ezt a gyönyörű időt az öcskössel, és nagyokat játszottunk. Futottunk, birkóztunk, földet túrtunk, mint a kismalac. Tudják melyik?
Az a kurtafarkú, aki az Óperenciás tengeren túl is túr.
Tudják, hogy hol van az Óperenciás tenger? És azon túl?
Elmesélem. Két magyarázat is van.
Az úgy volt, hogy valamikor réges-régen, amikor még Árpád volt a falkavezér, a magyar (avar, szkíta) gyepük határa a Lajtától nyugatra, az Enns folyó vonalában húzódott.
Volt tehát, ami az Enns folyón innen és az Enns folyón túl volt. Németül a folyón túl az „Ober Enns”. Ebből is lehetett az Óperenc, majd az Óperenciás.
És hogy melyik tenger? Egyesek szerint a Földközi, de valószínűbb az Atlanti óceán. Illetve lehet mindkettő, mert a Gibraltár szorosnál egybeérnek.
Azt pedig minden rendes kurtafarkú tudja, hogy a kukorica becsületes neve tengeri. Az pedig arra utal, hogy a tengeren túli. Azaz óceánon túli. Illetve a tengeren és óceánon túli. Értik?!
A másik verzió szerint az „ober” kifejezés az avarok tót népnevének, az „obri-obar-ober”-nek a magyaros formájából ered.
Az akkori falkavezérek ugyanis őket telepítették északra, a határok mellé, őrzőknek.
Most, hogy a tengerit emlegettem, eszembe is jutott, hogy a kunkorifarkú malacok reggelizni is szoktak.
Ez pedig a kunkorifarkú kutyáknak is jó szokása.
Most egy kicsit visszafekszem, és várom, hogy eljöjjön a szép pillanat, amikor megszólítanak bennünket. Valahogy így:
– Jó reggelt! Gyertek, megyünk reggelizni!
Önöknek is jó reggelt! Töltsék meg a pocijukat, és legyen szép napjuk!
Szeretettel:
Rozália
