Üdvözletem!
– Miért nem jössz be Vizsike? – kérdezi gazdiasszony a kenguruivadékot, aki az esti jutifali után, a kinti matracra helyezkedik mostanában.
– Várom az asszonyt! – feleli ő.
És valóban. Eddig sem aludt el, ameddig be nem mentem, sőt, egy idő után nyafogni kezdett.
– Szóljatok már Rozinak, hogy jöjjön be, mert álmos vagyok!
Napok óta pedig kint vár meg. Én ugyanis lefekvés előtt körbe járom a birtokot, hogy minden rendben van-e.
Azonban neki is romlik a hallása, mert nem veszi észre, ha a másik oldalról bemegyek. Hiába, már 12 éves lesz. Gazdiasszony viszont észreveszi.
Hiszik vagy sem, ilyenkor kipiszkál az ágyból, hogy felmutasson Vizsikének.
Nem tiszteli a privát szférámat. Hiába nyúlok, mint a gumi, már végig érem az ágyat, teljes súlyommal szorítom magam, de olyan erőben van, hogy sikerül kiemelnie.
És felmutat a korlát felett, mint egy habos süteményt.
– Vizsi! Ide nézz! – kiáltja, mire az érintett tekergeti a nyakát, hogy merről jön a hang.
Végül észrevesz, felugrik, és rohan befelé. Na jó, inkább csak becammog.
Amúgy, mostanában nem vagyok éppen mutogatni való.
Hiába a gyönyörű, áramvonalas testem, ha a fejemen pókháló maradványok, orromon sárnyomok, testemen festékmaradványok díszelegnek. Állítólag fürdeni fogunk hamarosan.
Gazdiasszony szerint megint hogynézekki. Nem tudom, mi ez a tisztaságmánia!
Mellesleg ők kennek össze mindent. Nyugdíjasok, idejük több van, mint pénzük, ezért állandóan alkotnak, és bennünket fürdetnek. Még egy hónapja sincs, hogy fürödtünk!
Most jut eszembe, hogy mi lehet az oka ennek a nagy tisztaságmániának! Lehet, hogy készülődünk az Aranykorra!
Ami állítólag már itt van. Talán az ajtó előtt ácsorog.
Legközelebb erről írunk. Gondolom sejtik, hogy gazdiasszony erről hallgat reggelente előadásokat.
Most azonban megyünk reggelizni, mert lassan kifogyunk a bundánkból, a sok munkától.
Önök azonban pihenjenek, mert hétvége van! Teljenek csodásan napjaik, mintha már az Aranykorban lennének!
Szeretettel:
Rozália
