Süviről már meséltem, ő az, az amorózó, aki AZÉRT ment át az örök vadászmezőkre 13 évesen. Kérem, ő egy személyben hordozta mindkét nemes férfi tulajdonságot, rajongott a nőkért is és a labdákért is. Az alábbi történet róla szól.
Egy szombat délután, a kétlábú nőstényék látogatóba mentek a szomszédhoz. Nekik is volt kutyájuk, így Süvi is mehetett. A kertben kezdtek, mert megtekintették a szomszédasszony csodabarackját. Egy kis fán egy hatalmas, gyönyörű barack mosolygott. Mindenki megcsodálta, majd bementek a házba. Az ajtó nyitva volt, a kutyák jöttek, mentek. Egyszer csak mindenkiben megállt az ütő, még a faliórában is.
Az ajtóban Süvi állt, boldogan vigyorogva, szájában a csodabarackkal.
A saját kertben szokása volt, hogy, ha nem találta a labdáját, lekapott egy almát a fa alsó ágáról. Ha kellett, magasról is, mert felugrott. Ott nem volt gond, de itt erre senki sem számított. A gazdiasszony hebegve esedezett bocsánatért, de érezte ez most kevés lesz. A szomszédasszonynak a kert volt a mindene. Unokájuk nem volt, a kutya és a kert volt az életük. Gyönyörű is volt mindkettő. A háziasszony nyelt egy nagyot és rekedt torokhangon azt mormolta – Most már mindegy, legyen az övé!
Gazdiék gyorsan szedelődzködtek, nem marasztalták őket. Egyre gyorsabb léptekkel vonultak haza, mert hátukat csapkodták a villámok, amiket a szomszédasszony szemei szórtak utánuk. Szerencséjük volt, hogy ott helyben nem fejezték le őket. Az asszony nevéhez méltóan királynőként tartotta magát. Mondjuk, arra senki sem volt kíváncsi, hogy mit mondhatott, amikor becsukódott az ajtó. Gyanítom, hogy levetkőzte úrinő formáját.
Én pedig küzdök a kilókkal.
Nagyon elhízni nem engednek, de elég messze vagyok a standard tacskó karcsúságától. Nem tagadom, hogy szeretek enni. Nálunk, a főétkezés a reggeli, napközben csurran, cseppen, lefekvés előtt pedig jár a jutifali. Kövér nem vagyok, csak telt. Ami, ugyebár nem olyan nagy probléma, csak egészség legyen! Ezt ma hallottam, kérem egy vendégtől. A környéken lakik ő is, és itt, mint jeleztem nagyon jó levegő van!
Amúgy, kérem én azt is hallottam, hogy valaki szakember segítségével fogyózott, és neki előírták a napi öt étkezést! Gazdiéknak persze, hiányosak e téren az ismereteik.
Hiszik vagy, sem, a jó étel csodákra képes. Halottakat is feltámaszt!
Történt egyszer, hogy a kisgazdi sétálni vitte Morzsát, a nőstény tacsit. Képem, most nincs róla, ha találok, bemutatom.
Kérem, a Duna parton egy farkas kutya megtámadta őket. A nősténygazdi már nem emlékszik a részletekre, de a lényeg az, hogy állatorvos lett a vége, ahol ellátták a harc nyomait. A kezelés után Morzsa, mozdulatlanul feküdt a fotelban. Nem evett, nem ivott, halálán volt. Mindaddig, míg másnap gazdiasszony májat nem sütött. Kérem, amint a sülő máj illata beszivárgott a szobába, Morzsa feltámadt, mint Lázár! Leugrott a fotelból, és kiballagott, megette a máj adagját, leöblítette, majd feltetette magát a fotelba és folytatta a haldoklást.
Kérem, az bizonyított tény, hogy a frissen sült máj, jelentős mértékben meggyorsítja a tacskók felépülését.
Tegnap nálunk is fürdés volt. A kerti meleg vizes zuhany alá toltak bennünket, míg egyikük satuba fogta az áldozatot, a másik sikálta. Mivel Negro a leggyávább, ő kezdett. Addig mi tisztes távolból, őszinte részvéttel, kíváncsian néztük, hogy túléli-e. Végül mindenki elkészült, és boldogan rohant el minél messzebb.
A gazdi szerint szeretünk fürdeni, azért futunk olyan boldogan, a kétlábú nőstény szerint, pont azért vagyunk boldogok, hogy túléltük. Önök szerint?
