Hogyan látjuk a világot?

Üdvözletem!

Csigáskodunk. Vizsike óriás mazsolás részét ellepleztük.
Amint látják, nagy az összhang közöttünk.
Vannak olyanok, akik szinkron úszók, mi pedig a szinkron alvók kategóriában vagyunk versenyképesek.

Az összhang fontos dolog. Nemcsak a tetteknél, hanem az ismeretek összehangolásánál is.
Mi, kutyák nem foglalkozunk a dolgok értelmével. Elfogadjuk, ami van.
A kétlábúak azonban próbálják megérteni a jelent, kutatni a jövőt, megtalálni az igazságot. Csakhogy mindenkinek saját igazsága van. És az is lehet, hogy valóban így is van. Legyen a hited szerint.
A kvantum világban, jelenlegi tudásunk szerint, a megfigyelő, valóban befolyásolja a jövő alakulását.
Akár ezért is lehet, hogy a halálközeli élményeknél például, már akik ilyent tapasztalnak, a hitviláguk szerinti vezető jelenik meg.
Vagy, akik nem hisznek a szellemekben, azoknak nem is jelennek meg.
Azok azonban, akik hisznek benne, egészen elképesztő dolgokat is tapasztalnak.
Már írtunk róla, hogy egy magyar médium, „halottlátó” asszony előadásáról feltett videókat nézett meg gazdiasszony, és igazán megdöbbent azon, amiket abban látott, hallott.

Mi lehet az igazság? Elmondok róla megint egy tanmesét.
Öt vak ember, elhatározza, hogy leírja, hogyan néz ki az elefánt.
Az egyik az ormányához állt, a másik a füléhez, a harmadik az oldalát fogta meg, a negyedik a lábát, az ötödik a farkát.
Az első, határozottam megszólalt:
– Az elefánt, egy csőszerű lény. Olyasmi, mint a kígyó, de belül üreges.
Mire a második, aki a fülét fogta:
– Jajj, dehogy! Vékony és lapos!
A harmadik, aki az oldalát simogatta, így szólt:
– Ugyan! Vastag, és hatalmas!
A negyedik, aki a lábánál állt, azt mondta:
– Szó sincs róla! Olyan, mint egy oszlop!
Az ötödik pedig, a farkát fogta:
– Mindannyian tévedtek! Az elefánt, pici, és vékony, olyan, mint egy darab kötél.
Vajon kinek volt igaza?

Megmondom őszintén, nekem! És hogy mi az igazság? Hát az, hogy lassan felkel a nap és reggeli idő következik.
Egyenek Önök is valami finomat és legyen csodás napjuk!
Ha pedig valakivel az igazságról vitatkoznának, jusson eszükbe a tanmesénk.

Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.