Üdvözletem!
Ma Vizsike mesél Önöknek.
A képen, játszom az asszonnyal.
A nőkkel foglalkozni kell, különben elcsábulnak. Főleg, hogy ilyen nagy a korkülönbség közöttünk. Őszintén irigy vagyok, amikor az öcskös nálunk van, és látom, hogy milyen boldogan játszanak. Akik látták a képeket, videót rólunk, biztosan észrevették, hogy milyen izgatott vagyok. Amikor elmennek, néha én is bevetem magam.
Nem vagyok egy játékos típus, inkább sportos. Legalábbis ifjabb koromban az voltam. Úgy, ember nem lehetett az udvaron, hogy nekem ne dobált volna. Ha nem volt kéznél, szájnál, a labda, akkor fenyőtoboz, hullott alma is megtette.
Én csak a földről szedtem fel az almát, de élt itt egy tacskó, aki egyenesen a fáról szedett „labdát” magának, ha nem találta a sajátját. Felugrott és letépett egy almát. Azt a fát, egyenesen labdafának hívták.
Akik ismernek, tudják, hogy nekem is hatalmas szívem van. A néhai gazdi halála után, én voltam a gazdiasszony vigasztalója. Én tudtam, hogy nagy baj történt, éreztem a fájdalmát, és sokszor ültünk egymást átölelve, a tóparton sírdogálva.
Negro, akkor is csak a főnökösködéssel és a nőkkel volt elfoglalva. Ma már senki sem hinné el róla, amilyen bájos, ártatlan öregúr lett, mióta megkoptak a fogai. Annak idején a család, törpe terroristának becézte. Engem terrorizált, és szót sem fogadott, ha az ösztönei mást diktáltak. Meglátszott rajta, hogy kiskorában az utca nevelte.
Amióta Rozi megjelent, megváltozott köztünk a helyzet. A kisnőstény megmutatta, hogy nem Negro a főnök. Határozottan, de harc nélkül átvette a négylábú falkavezérséget.
Kívülről határozott, erős nősténynek tűnik, de belül csupa szív, gyengédség. Megtanított arra is, hogy milyen jó összebújni, puszilkodni, összetartozni.
A képünk, amin az is látszik, hogy mennyire szeretjük egymást, régebben készült, mert még kivertkutyálkodunk. Napközben, csak az előszobában szundíthatunk. Amúgy, alakul a helyzet, mert ma már gazdiasszony keltett bennünket!
Úgy volt, hogy Rozival, folytatják, a „mi van a halál után” témát, de történt valami, ami elvette az ihletüket.
Gazdiasszony, egy halottlátó videóját hallgatta arról, hogy halál után a lélek kb. 40 napig még itt marad, és hogy halottak napja előtt kapuk nyílnak.
Ekkor hirtelen úgy érzete, hogy valaki megfogja a térdét!
Sötét volt, csak a számítógép világított, és egy kislámpa. A kétlábú nőstény akkorát ugrott, hogy egy százlábúnak is becsületére vált volna.
Miközben szíve majd kiugrott a mellkasából, felkapcsolta a nagy lámpát, és
csak akkor mert odanézni, hogy ott van-e még a szellem az asztal alatt.
Nem volt ott. Csak a fülhallgató összefogott zsinórja lógott le az asztalról.
Ennyi volt a mese mára.
Zárul Vizsi nagy-nagy szája.
Legyen csodás napjuk, teljen szépen az ünnepük!
Emlékezzenek szeretettel mindazokra, akik sok évvel ezelőtt tenni akartak egy szebb jövőért, egy jobb sorsért, a szabadságért.
Szeretettel:
Vizsike, és a falka
