A múltkor bemutattam a fiúkat, most beszélnék a férfiasságról.

A gazdiasszony, ma azt olvasta, hogy egy férfi élete végéig vadászik. Genetikailag. Állítólag. Ez kérem, a kutyáknál biztosan így van. Pedig én tudom, hogy nem mindig vezet jóra, ha a farok csóválja a kutyát.

Kérem, itt élt olyan tacskó, amelyik 13 évesen azért ment el a kutyamennyországba.  Erre szokták emberek (férfiak) mondani, hogy szép halála volt. Nem tudom, szép halála lehet- e, a fekete özvegy pók hímjének, akit felfalnak párzás után. Valaki megkérdezhetne egyet, hogy tisztázzuk a témát.

Az említett tacskót, Süvinek hívták. Szobakutya volt alapból, de hétvégén átment vadászkutyába. Kérem, még a barátok nőstény tacskóját is megpocsékolta, pedig mindenki vigyázott rá.

Őt kérem, a lépcsőzés miatt viszonylag korán utolérte a rettegett tacskó betegség, a bénulás. Ilyenkor injekció kúrát kapott, majd Algopirint és B vitamint. Amikor már a temetésére készültek, fogta, és kiszállt a kosárból, mintha mi sem történt volna. Nagy színész is volt kérem, mint minden rendes tacskó. Haláláig, még többször előjött a betegség, de az említett kezelések miatt mindig felgyógyult.

Azt szeretném róla elmesélni, hogy egy ilyen alkalommal, amikor kézben szállították ide-oda, kijöttek vidékre, ahol most élünk. Gyanútlanul letették, és a kaput nyitva hagyták, míg bepakoltak. Mire visszaértek, a béna kutya eltűnt. Volt nagy sírás-rívás a kétlábú nőstényektől, így a gazdi azonnal motorra pattant, és kereste. Hát, kérem, egy félóra múlva hozta vissza, két utcával odébb, egy nőstényről rángatta le. Betették a kosarába, ahol tovább haldoklott. Hát kérem, lehet, hogy akkor már tényleg halálán volt. De túlélte.

Visszatérve az étkezésre, itt kérem többnyire zabagépek laknak. Tudom, minden falatot vagy hússzor meg kellene rágni a jó emésztés érdekében, de itt, még rágni sem lehet. Ha valaki leejt egy falatot, mire felnéz, már a szája sem mozog a többieknek, hogy meg tudná állapítani ki csórta el. Itt kérem, észnél kell lenni az étkezéseknél. Egyedül az öreg Negro ennivalójára ügyelnek, őt még kézből is megetetik. Ami nagy hülyeség, már bocsánat, de ketten is sorba állunk érte, és bennünket nem kellene etetni. De hát kérem, az élet nem igazságos!

Én egyedül annyit ehettem, amennyit akartam. Száraz ennivaló mindig volt előttem, és a felesleget is gyakran elástam.

Itt kérem, ilyenre nincs lehetőség. Egyszer ástam el a rágócsontokat, akkora patáliát csaptak érte! Igaz, akkor mindenkiét elvettem, és egymás után eldugtam. Keresték persze, de hiába. Ebben én nagymester vagyok, pont, mint az alagútásásban, amit, hangsúlyozom, több mint egy éve nem gyakorolok.

Az előbb, a férfiakról írtam, most kérem, a nőstényekről szólnék pár szót.

Én kérem bírtam a véremmel, sohasem hagytam, hogy a farkam csóváljon. Nem álltam össze csak úgy bárkivel, mint esőben a lovak. Mint a szomszéd nőstény, az a k.. Az is igaz, hogy gazdi földbe ásott vaslapokkal úgy megerősítette a kerítést, hogy nem volt az a szerelmes lovag, aki be tudta volna venni, és erősen szemmel is tartott, amikor tüzeltem.

Kell is rám vigyázni kérem, mert egyedi vagyok. A gazdiék szerint egy szeretetbomba. És, a szemem sem áll jól, ahogy a képen is látszik. Pedig én kérem, igazán tudom, hogyan kell szeretni.

Őszintén, mostanában a csirkét szeretem a legjobban. Tollasan is, sülve is, főve is. Talán, a jó levegő miatt, de itt, ezzel a többi kutya is így van.

Kérem, egyszer Vizsi is megevett egy egész tál rántott csirkét. Az történt, hogy porszívó bemutató volt hétvégén, miközben a nőstény gazdi főzött. A porszívó bemutató egy teljesen felesleges dolog kérem. Venni nem is tudtak, és nem is akartak méregdrága porszívót, de a nőstény nem tudott ellenállni az ingyen takarítás ígéretének. Hát, kérem megkapta! Ki sem takarítottak rendesen, és a vasárnapi ebédnek is lába kelt. Mire a bemutatónak vége lett, a másik szobában az ebédnek is. A tálon két darab hús árválkodott, Vizsi pedig földig érő hassal, szétvetett lábakkal vonszolta magát, mint a sumo birkózók.

Az is igaz, élt itt olyan nőstény kutya is, aki parafenomén képességgel rendelkezett. Pillanatok alatt eltüntette a kerti asztalra kihelyezetett, felügyelet nélkül hagyott marhahúsdarabot. Mikor keresték, mármint a húst, Szetti kutya úgy feküdt kérem a helyén, hogy tisztán látszott, el nem mozdult onnan, és semmi köze az egészhez.

Egy egész rúd kutya szalámit képes volt úgy elvarázsolni, hogy meg sem látszott rajta. Simán beállt ebédelni, sóvárgó tekintettel.

Szettiről még mesélek, bár nem tacskó volt, de nagyon jó fej kutya. Itt kérem, hosszú évtizedek óta, tacskók mindig voltak. Időnként kiegészültek ilyen-olyan hajléktalan, utcáról felszedett jöttmentekkel.

Szetti is ilyen volt. A hátsó ajtónál jelentkezett egy macska társaságában reggelente az ingyen konyhán. Álltak türelmesen, míg megkapták az adagjukat. A macskáról nem tudni hova tartozott, jött, evett, ment, hónapokig. Szettinek volt gazdája, gonosz mostoha.

Kalandos úton átpártolt két kölykével, a többi hármat átlopták, amikor nem voltak otthon, a kamrából. A nőstény gazdi izgult egy darabig, hogy baj lesz, látta már a családot rabláncra verve az Alcatrazban. Azt azonban elhatározta, hogy olcsón nem adja a bőrét, és Szettit sem, a kölykeivel együtt. Szerencsére, mármint gazdiékéra, a rendőrök a volt gazdákat vitték el kerítés és futtatás miatt. Kérem, én ezt egyáltalán nem értettem, mert állítólag kerítésük sem volt, és futni sem szoktak.

Egyedül Negro volt az, aki menekült a rántott csirke elől. Kérem, amikor befogadták, csirkecombbal üldözve próbálták meggyőzni, hogy jó helyre került, és egyen bátran. Mára ez a fóbiája teljesen megszűnt.

Te jó ég! Úgy hallom, hogy dörög, kérem, mennem kell. Összebújunk a fiúkkal az előszobában.