Üdvözletem!
Szükségünk van megint a csodára…
Most, a kisöreg, Negro köhögte végig az éjszakát. Szó szerint. Szinte nem is aludtunk.
Nagyon aggódunk érte.
Tegnap alig evett. Pár falat tonhalat, és egy kis májzsíros kenyeret.
Igaz, az esti jutifaliból, ami elég nagy méretű, hármat is megevett.
Egy hete én voltam így, két napja Vizsike.
Bízunk nagyon, hogy Negro is átvészeli.
Öreg már, tudjuk. Azt is, hogy egyszer el fog menni. Lassan tizenöt éve, hogy gazdiasszonyékkal van, 17-18 éves lehet.
Csak ne most, csak ne így!
Átutazóban vagyunk.
Tudjuk. Sok mindent tudunk az örök lélekről, az örök létről.
A megnyilvánulatlanról, akinek része vagyunk, akiből kiváltunk és akihez visszamegyünk. Azt nem hisszük, hogy csak úgy lettünk ásványokból, biorobotok, és azokká porlunk vissza.
De mi, itt szeretnénk maradni még, együtt.
Ismerik Csókay professzort, a neves agysebészt, akinek orvoscsapata szétválasztotta a sziámi ikreket, nemrég?
Későn született, ötödik kisfia, a szemük fénye, a tizedik születésnapján, az ünnepségre készülődés közben fulladt bele, a kerti medencéjükben lévő 20 cm-es vízbe.
Neki van akkora hite, ami segített túlélni a gyermeke elvesztését.
Neki van akkora hite, hogy egyedül a világon, Ő merte elvállalni orvoscsapatával, a sziámi ikrek szétválasztását, akik fejüknél voltak összenőve. Mert hitte, hogy Isten segít neki.
A szörnyű tragédia óta tanít, példát mutat a világnak. Hitből, emberségből, túlélésből.
Hát ebből van nekünk most kevesebb, az aggódásból több.
Most, hogy példának Őt hoztuk, kicsit meg is nyugodtunk. Gazdiasszony nagyon sok előadását meghallgatott.
Minden rendben lesz, még egy darabig.
De erre nem lehet felkészülni.
Pedig Negro, „csak” egy kutya. De nálunk családtag, része az életünknek, gazdiasszonynak lassan tizenöt éve. Sok-sok jót és nagy tragédiát is éltek át együtt.
Azért bizakodunk, hogy kap még egy kis időt velünk. Most csillapodott a köhögése, békésen alszik, kis ideje.
Önöknek legyen szép hetük, vigyázzanak magukra és szeressék egymást, ameddig lehet!
Szeretettel:
Rozália
