Üdvözletem!
Ma megint Sheldonról kapnak képet. Amint látják, becsajozott a hétvégén.
Nem mondanám egy állhatatos férfinak. Még csak válogatósnak sem.
Tegnap egy pitbull, ma egy tacskó. Persze, tudom én, hogy egy egészséges fiatal kutya biológiailag érdeklődik. Én is voltam fiatal és ivaros, és nem mondom azt, mint egyesek, hogy „bezzeg az én időmben”!
De, ő legalább hozzáillő. Korban, méretben, társadalmi helyzetben.
Együtt strandoltak.
A fürdéshez, fogászati kezelés is járt, mint a nagyobb wellneszekben.
Mondjuk, kicsit rámenős a leányka, ahogy láttam a képeket, mert Sheldon hátán mászott ki a vízből. És hát, ugyancsak szemérmetlenül csókolóztak a parton.
Amúgy jól járna, Shelivel, mert jó parti. Gazdim úgy mondta, olyan „jóember” formája van. Semminemű agressziónak, vagy rosszindulatnak nyoma sincs benne. Ha rosszat is tesz, csak azért van, mert nem tudja, hogy az.
Sőt, kisgazdi engem megfenyegetett, hogy el ne rontsam a kiskutyáját, meg ne tanítsam vadászni. Pedig már ügyesen ás, szaglássza a lyukakat.
Mondjuk, ahhoz sokat van nálunk, hogy megmaradjon az ártatlansága.
Igaz, itt már főleg csak én vadászom. Illetve Vizsi is be szokott szállni. Negro azonban messziről nézi, mert már csak műfogsorral tudna harapni.
Ez jó ötlet, mert, akkor úgy is haraphatna vele, ha kiveszi. Vagy kölcsön is adhatná, és két fogsorral én harapnék.
Lennék ám szuperkutya, két fogsorral. Rágcsálók reszkessetek!
Tetszik nekem ez a műfogsor. Amúgy, az is lehet, hogy már feltalálták. Vagy, én, most feltaláltam.
Lehet, hogy szabadalmaztatom is, a kutyaműfogsort.
Tehetősebb kutyáknak beültetést.
Még egy kicsit álmodozom a szuperkutyaságról, aztán jöhet a szeretet. A gazdi megetet.
Nálunk elmúlt a nagy hőség és eső is esett. Szóval, gyönyörű napunk lesz.
Önöknek is csodás napot, hetet kívánunk!
Szeretettel:
Rozália