Fiatal koromban bántottak sokat,
Nehéz volt újra elnyerni bizalmamat.
Engem a Sors nem párnák közé helyezett,
Az első években szenvedtem eleget.

Régi gazdáim nem tudtak szeretni,
Ők is többször kaptak verést, mint enni.
Ha később, hasonszőrű gyermekhez jutottam,
Előjött az emlék, jól bokán haraptam!

Már nem sokszor vagánykodom,
Inkább szelíden alkalmazkodom.
Szememmel már alig, szívemmel inkább látok,
Ahogy öregszem, jobban értékelem a Világot.

Már nem hajtom, mint régen, a nőket,
Sőt, ha lehet, inkább kerülöm őket.
Korban jobb szeretném a hozzám illőt,
De Rozit kaptam, egy erős, fiatal nőt.

Pedig valamikor, haj, de nagy legény voltam!
Főleg, ameddig egyedül kóboroltam.
A környéken lakó nők bálványa voltam,
Fűnek, fának hevesen udvaroltam.

Külsőleg már, a fogam kevesebb,
Belül azonban, egyre több a szeretet.
Szemem rosszul lát, de szívem jobban érez,
Már könnyebben jelzem, hogy szeretlek téged.

Szeretettel
Negro