Persze, őszintén remélem, hogy a hölgyeknek is tetszeni fog, mert legalább akkora részük van a mesében. Igaz, hogy állatok szerepelnek benne, de, amint látják, a medve kétlábon áll, tehát a történet a kétlábúakról is szól.

A Fekete herceg

Valamikor, réges-régen, Észak Amerika, erdős részén, hatalmas barna medve populáció élt. A medvéknél matriarchátus volt, a Nagy Barna Nőstény vezette őket. A falka szépen fenntartotta magát, vadászgatott, szeretkezett, szaporodott. Az utódokat szeretetben felnevelték, azok hamarosan társat, saját barlangot kerestek, és az élet ment tovább.

A szomszédos erdőségben, tőlük megfelelő messzeségben pedig, fekete medvék éltek. A két populáció nem találkozott, tiszteletben tartották egymás vadászterületét.
Történt egyszer, hogy a fekete medvék főnökének fia, Fekete herceg, csavargás közben eltévedt, és a barna medvék területén kötött ki.
Fekete herceg csodálatos példány volt. Hatalmas, erős, és fenséges hím. Fényes, fekete bundáján még a napsugár is térdre csúszott az ámulattól.
Amikor a barna medvék észrevették a betolakodót, azonnal közrefogták. Érdekes módon, nem űzték el, mint a többi hívatlan vendéget, ugyanis a Nagy Barna Nőstény első látásra beleszeretett. és nem engedte bántani. Sőt, a többi nőstény sem, mert nekik is nagyon tetszett a csodás hím.
Ahogy a nagykönyvben írva vagyon, magas volt, izmos, jóképű, jómódú, igazi herceg! Nem csoda, ha a legtöbb nősténynek kellett volna.
A csodamedve, a Nagy Barna Nőstény barlangjába vonult be először. A nőstények ugyanis megegyeztek, hogy mindenkihez beköltözik egy időre, így kipróbálhatják, milyen csodás érzés egy alfa hímmel élni.
A nőstény vezér boldog volt a hatalmas, fekete szépséggel, míg észre nem vette, hogy a csodás hím, bizony gyáva.
Hiába a szép, izmos külső, ha gyenge szívet takar. Cseppet sem sajnálta, amikor el kellett engednie, hogy egy másik nőstényhez költözzön. Visszahívta, saját, harcban kopott bundájú hímjét, és boldogan éltek tovább.
A következő nőstény is elzavarta régi párját, és örömmel várta, hogy hozzá költözzön a csodás példány. Csakhogy hamarosan szintén csalódott. Mert ő imádott az erdőben sétálgatni, Fekete herceg azonban lusta volt. Csak heverészett volna egész nap. Legfeljebb a tópartig ment, ahol a víz tükrében csodálhatta magát.
A soron következő, szintén repesett a boldogságtól, amikor a fantasztikus hím megjelent, de itt is gyorsan kiderült, hogy nem illenek össze. Mert a duci nőstény imádott enni, Fekete herceg pedig diétázott. Vigyázott a gyönyörű alakjára.
És így ment ez végig a falkában. Kiderült az is, hogy este csak aludni szeretett a csodás hím. És az is, hogy nem állt az első sorban, amikor az észt osztották. Pont emiatt, nem szeretett, és nem is tudott beszélgetni.
Lassan kiderült, hogy a csodás külső, üres belsőt takar. Volt azonban a falkában egy gyönyörű nőstény, akinek tökéletesen megfelelt. Ő is csak magát csodálta egész nap, diétázott, és vigyázott szép külsőjére. Csakhogy ők sem tudtak együtt élni, mert mindegyikük magát helyezte volna előre.
Végül is, a nőstények úgy döntöttek, hogy nem kell a csodás hím, és közösen elzavarták.
Visszahívták a saját, régi párjukat. Az alacsonyt, a ducit, az okosat, a csupa szívet, a harcost, a papamacit. Azt, aki szeretett beszélgetni, aki szeretett kirándulni, szeretett enni, szeretett összebújni.
Azt a hímet, aki hozzájuk való volt, aki mellett biztonságban voltak, aki igazi társuk volt, jóban, rosszban. Akivel vállvetve vészelték át, a jó és rossz időket.

A férfiakra szükség van. Mindre.
A szépekre, a kevésbé szépekre, az okosokra, a kevésbé okosokra, az erősekre, az ügyesekre, a hétköznapi hősökre.
Bármit sugall is a külvilág, az nem csak a tökéletes külsejű, gazdag férfiaké. Mert a nőstények is sokfélék. Csak meg kell találni kinek-kinek a hozzáillő párját.

Szeretettel:
Rozália