Férfinap, Fekete herceg

Üdvözletem!
Képzeljék, holnap Nemzetközi férfinap lesz!
Egyes országokban, eltérő időpontokban tartják, nálunk, november 19-én és május 19-én is tartották.
Sokan az Ivó névnap miatt gondolják a holnapi napot, mi pedig azért, mert most jutott az eszünkbe. Köszöntjük őket és szólunk, hogy legyen idejük felkészülni.

Én ugyanis nagyon szeretem a férfiakat. Egyet különösen, az imádott gazdimat!
És persze szeretem a fiúkat, Negrot, és Vizsit, az élettársaimat, valamint Sheldon unokaöcsémet. És, szerelmemet, Fricikét, ami a mamája miatt nem vett feleségül.
A férfiakra igenis szükség van!
Senki nem tudja olyan finomra szeletelni a kutyaszalámit, mint az én gazdim. Senki nem tud olyan fekhelyet, házat készíteni. Senki sem tudja olyan szépen mondani, hogy: Gyere, Rozikám, megetetjük a halakat!
Ha megsimogat, elolvadok. Az én gazdim, nagy és erős! És bátor, mint én vagyok!
A fiúkat most nem méltatom, mindenki tudja, hogy miért lehet szeretni őket. Mellesleg olvasni sem tudnak. Csak egyesek beszélni, de azt sokat. Gondolom, tudják, hogy Vizsikére célzok.
Visszatérnék gazdim méltatására.
Én kérem támogatom a férfi egyenjogúságot, és szeretem a kézilabdát. Senki nem tudja úgy kiáltani, hogy Góóóól, mint az én hősöm, gazdim.

Órákig tudnám sorolni, hogy miért szeretem,
Nekem ő a mindenem, érte adnám az életem!
Boldog Férfinapot, drága kétlábú és négylábú uraim!
Boldog Férfinapot, drága gazdim!

Ma, Férfinapon, szeretnék a férfiaknak kedveskedni az alábbi történettel.

Persze, őszintén remélem, hogy a hölgyeknek is tetszeni fog, mert legalább akkora részük van a mesében. Igaz, hogy állatok szerepelnek benne, de, amint látják, a medve kétlábon áll, tehát a történet a kétlábúakról is szól.

A Fekete herceg

Valamikor, réges-régen, Észak Amerika, erdős részén, hatalmas barna medve populáció élt. A medvéknél matriarchátus volt, a Nagy Barna Nőstény vezette őket. A falka szépen fenntartotta magát, vadászgatott, szeretkezett, szaporodott. Az utódokat szeretetben felnevelték, azok hamarosan társat, saját barlangot kerestek, és az élet ment tovább.

A szomszédos erdőségben, tőlük megfelelő messzeségben pedig, fekete medvék éltek. A két populáció nem találkozott, tiszteletben tartották egymás vadászterületét.
Történt egyszer, hogy a fekete medvék főnökének fia, Fekete herceg, csavargás közben eltévedt, és a barna medvék területén kötött ki.
Fekete herceg csodálatos példány volt. Hatalmas, erős, és fenséges hím. Fényes, fekete bundáján még a napsugár is térdre csúszott az ámulattól.
Amikor a barna medvék észrevették a betolakodót, azonnal közrefogták. Érdekes módon, nem űzték el, mint a többi hívatlan vendéget, ugyanis a Nagy Barna Nőstény első látásra beleszeretett. és nem engedte bántani. Sőt, a többi nőstény sem, mert nekik is nagyon tetszett a csodás hím.
Ahogy a nagykönyvben írva vagyon, magas volt, izmos, jóképű, jómódú, igazi herceg! Nem csoda, ha a legtöbb nősténynek kellett volna.
A csodamedve, a Nagy Barna Nőstény barlangjába vonult be először. A nőstények ugyanis megegyeztek, hogy mindenkihez beköltözik egy időre, így kipróbálhatják, milyen csodás érzés egy alfa hímmel élni.
A nőstény vezér boldog volt a hatalmas, fekete szépséggel, míg észre nem vette, hogy a csodás hím, bizony gyáva.
Hiába a szép, izmos külső, ha gyenge szívet takar. Cseppet sem sajnálta, amikor el kellett engednie, hogy egy másik nőstényhez költözzön. Visszahívta, saját, harcban kopott bundájú hímjét, és boldogan éltek tovább.
A következő nőstény is elzavarta régi párját, és örömmel várta, hogy hozzá költözzön a csodás példány. Csakhogy hamarosan szintén csalódott. Mert ő imádott az erdőben sétálgatni, Fekete herceg azonban lusta volt. Csak heverészett volna egész nap. Legfeljebb a tópartig ment, ahol a víz tükrében csodálhatta magát.
A soron következő, szintén repesett a boldogságtól, amikor a fantasztikus hím megjelent, de itt is gyorsan kiderült, hogy nem illenek össze. Mert a duci nőstény imádott enni, Fekete herceg pedig diétázott. Vigyázott a gyönyörű alakjára.
És így ment ez végig a falkában. Kiderült az is, hogy este csak aludni szeretett a csodás hím. És az is, hogy nem állt az első sorban, amikor az észt osztották. Pont emiatt, nem szeretett, és nem is tudott beszélgetni.
Lassan kiderült, hogy a csodás külső, üres belsőt takar. Volt azonban a falkában egy gyönyörű nőstény, akinek tökéletesen megfelelt. Ő is csak magát csodálta egész nap, diétázott, és vigyázott szép külsőjére. Csakhogy ők sem tudtak együtt élni, mert mindegyikük magát helyezte volna előre.
Végül is, a nőstények úgy döntöttek, hogy nem kell a csodás hím, és közösen elzavarták.
Visszahívták a saját, régi párjukat. Az alacsonyt, a ducit, az okosat, a csupa szívet, a harcost, a papamacit. Azt, aki szeretett beszélgetni, aki szeretett kirándulni, szeretett enni, szeretett összebújni.
Azt a hímet, aki hozzájuk való volt, aki mellett biztonságban voltak, aki igazi társuk volt, jóban, rosszban. Akivel vállvetve vészelték át, a jó és rossz időket.

A férfiakra szükség van. Mindre.
A szépekre, a kevésbé szépekre, az okosokra, a kevésbé okosokra, az erősekre, az ügyesekre, a hétköznapi hősökre.
Bármit sugall is a külvilág, az nem csak a tökéletes külsejű, gazdag férfiaké. Mert a nőstények is sokfélék. Csak meg kell találni kinek-kinek a hozzáillő párját.

Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.