Üdvözletem!
Amint látják, ebédidő van.
Nálunk, ez így zajlik.
Negro eszik, mi pedig nézzük, és szuggeráljuk.
– Hagyj enni az éhezőknek… Pocid tele, több nem fér bele…..
Amit meghagy, azt megkapjuk. Igaz, csak pár falat, de annyira jól esik!
Mondjuk én azt nem értem, miért kell erőltetni, ha valaki nem éhes? Negro újabban nem hajlandó reggelizni, délben eszi meg a reggelijét is. Egy részét, annak is kézből.
Bennünket nem kell etetni. Pillanatok alatt megesszük a reggelit, az ebédet. Negroét is megennénk, ha hagynák.
Most őszintén!
Tud így nézni egy jóllakott kutya?
Ugye, hogy nem?
Meg is kérek mindenkit, hogy tartózkodjon a súlyomra tett megjegyzésektől!
Amúgy pedig a dundiságom hormonális eredetű.
Gazdiasszonynak, volt hasonló kolléganője. Annyit evett, mint egy madár, az ebédlőben. Fogyókúrás shake-et, salátát. Senki nem értette, mitől hízott.
Egyszer azonban valamiért be kellett nyúlni a fiókjába, és megvilágosodott! A kis madár kakaós csigát csipegetett és kólát iszogatott.
Jut eszembe a madárról!
Szokták nézni a gólya kamerákat? Képzeljék, a kedvenc fekete gólyáink, Sára és Tóbiás, még nem jöttek haza, és a fészküket elfoglalta egy másik pár!
Mennyivel könnyebb egy (elő)szoba kutyának, mint egy vándormadárnak!
Legyen szép napjuk!
Szeretettel:
Rozália