Amikor én nyúl voltam

Üdvözletem!
Most mondják azt, hogy nem voltam nyúl valamikor!
Én kérem, hiszek a fejlődésben. Elmesélem, milyen volt nyúlnak lenni.
Még ma is emlékezem a friss fű illatára, a tavaszi szélre, amikor születtem.
Egy hatalmas, szürke nőstény kölykeként jöttem a világra. Apámat nem ismertem, mert a nyúlfiak nagy nőcsábászok. Mire én megszülettem már a szomszédos mező nőstényeit szédítette. A nyúl nemzetség nem szenved ez irányú elfojtástól, szabadon szeretkeznek, szaporodnak.
Gyönyörű életem volt! Szabad voltam, terített asztallal várt a természet. Csupán egy dologra kellett figyelnem, a ragadozókra. Földön és égen, sokak foga fájt a finom husikámra.
Egy alkalommal, amikor gyanútlanul reggeliztem, egy vadászkutya észrevett, és a gazdája elé hajtott, aki lelőtt.
Hirtelen elöntött a forróság, egy pillanatra, elviselhetetlenül erős fájdalom járta át a testemet, majd elcsendesedett a világ körülöttem.
Olyan volt, mintha lebegnék. Itt is voltam, ott is voltam. Láttam a kutyát, ahogy felkapja élettelen testemet és a gazdájához fut vele. De az már nem én voltam.
Egy pillanat alatt átfutott rajtam, hogy legközelebb vadászkutya leszek.
Amikor újra eszméltem, már egy lovardában, egy tacskó mama nyalogatott.
Újra születtem hát! És vadászkutya lettem. Nem tisztáztam azonban egy csomó dolgot és most itt vagyok!
Vadászkutyaként egy nyúl jelmezben.
Önök jól gondolják át, hogy mit kívánnak!
Én azt kívánom, hogy legyen gyönyörűségesen szép hétvégéjük!
Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.