Üdvözletem!
Kérem, most már én sem értem a nőket!
Gyönyörű idő volt ma, az udvaron tettünk, vettünk. Nekem eszembe jutott, hogy a kisház lépcsőjén talált, szép, rozsdabarna szőrcsomót lehozom és játszom vele. Közben, a kétlábú nőstény közelített felém a fényképezővel.
Mint utóbb kiderült, képet akart rólam készíteni, amikor állok, a lépcsőn, vagy a teraszon.
A fotózás elmaradt. 
Helyette a szokásos költői kérdés jött, szirénázó hangnemben:
– Te jó ég! Mi van a szádban?!
Akkor sem feleltem volna, ha tudom, mert úgy megijesztett, hogy azonnal kiköptem és odébb álltam.
Emelt hangon odahívta a gazdit, majd szemügyre vették a bunda darabot. Megállapították, hogy valamilyen rágcsáló. Sherlock gazdiasszony azonban nem hagyta annyiban, ki akarta nyomozni, mi volt az, hogy került ide, és ki küldte át a rágcsálók menyországába.
A lépcsőn, nagy döbbenetre találtak pár mini lábszárcsont maradványt és egy hosszú farkat!!!!
Kiderült, hogy egy apró patkány lehetett, amit valaki elfogyasztott nálunk. Hogyan kerülhetett hozzánk? Hát, valamelyik szomszédból jöhetett. Ott vannak tyúkok és galambok, libák, pulykák. Valamint némi rendetlenség is az udvaron.
A karma gyorsító pedig valamelyik macska lehetett, mert az sok van a környéken.
Egy fekete kandúr, kimondottan szívesen járkál a kerítésünk előtt, hogy cukkoljon bennünket. Egyszer majdnem elkaptuk, mert éjjel kikéredzkedtünk, de szerencséje volt, mert el tudott futni.
Valószínűleg az ő áldozata volt a gallérnak való. Kimondottan szép, barna szőre volt.
A biztonság kedvéért azért megdicsértek.
Hát ezt a pálfordulást nem tudtam kezelni. Most bűn vagy dicsőség ilyen prémeket hordani? Ki érti a nőket?
Szeretettel:
Rozália