A másik foxis történet

Jöjjön hát a másik foxis történet.
Már jeleztem, hogy ez bizony szomorú, de roppant tanulságos. Főleg a bántalmazók személye, és a kiváltó ok miatt.
A szóban forgó kutyus, egy foxi keverék volt. Mint utóbb kiderült, pár napja, a környéken kóborolt.
Többször is bement az egyik kertbe, ami, az ott lakó feleséget módfelett idegesítette. Ők nem voltak állatbarátok, sőt emberbarátok sem, mert mindig zavarta őket valami, amit szóvá is tettek.
A férj, a kutyust elzavarta, de másnap újra ott volt. Pedig enni nem adtak neki, csak elzavarták. A harmadik napon történt, hogy az asszony, megállás nélkül szidta a férjet, micsoda pipogya, még egy kutyával sem tud elbánni.
Addig, addig mondta, amíg a férj tökéletesen kifordult magából, méghozzá annyira, hogy nyomorult kutyát félholtra verte. Talán az asszony helyett kapott szegény, mert az összes dühét beleadta.
A szomszédban, gazdiasszonyék barátai laktak, ők találták meg délután a kutyát, egy gödörbe bújva. Megnézték, és megbeszélték, hogy kihívják az állatorvost, hogy altassa el, ne szenvedjen.
Az állatorvos megnézte, és azt mondta, hogy a kutyus megmenthető. Az egyik szemét elveszítette, de a kezelésnek köszönhetően életben maradt.
Gazdiasszonyék kifizették az állatorvost, a barátok pedig befogadták a kutyust, a tacskójuk mellé.
Amint azonban a kutya jobban lett, délután arra értek haza, hogy tekereg a környéken. Hiába javították meg a kerítést, mindig talált helyet, ahol újra megszökött.
Érdekes, hogy pont oda ment rendszeresen, ahol most Max lakik.
Az ott élő házaspárnak is foxija volt, de sima szőrű, apró, és örökké ugatott. Ide járt állandóan, napközben a szökevény. A kis foxi pedig még jobban ugatott, amitől a háziasszony, itt is egyre idegesebb lett. Többször is szóltak, hogy csináljanak valamit a kutyával, mert nem bírják elviselni.
Pár hónap múlva, a kutya nem ment többé haza. Hiába keresték, senki nem tudott róla.
Évek múlva derült ki, hogy a férfi, az asszony állandó panaszkodását megunva, kocsiba rakta és elvitte jó messzire, majd egy lakott terület mellett kitette.
Ő nem lett volna képes fizikailag bántalmazni, de azt, gazdiasszony ma sem érti, hogy tudta, ezt megtenni. Főleg, hogy több kutyusuk is volt, és nagy szeretettel, gondoskodással tartották őket. A foxijuknak félmilliós műtétje volt, és havi százezer körül volt évekig a kezelése, mert a veséjével volt gond.
Őszintén reméljük, hogy a kutyust olyan valaki találta meg, aki tudott vele bánni, és megadni neki azt a szeretet és nevelést, amire szüksége volt, hogy többé ne szökjön meg.
Feljelenteni nem lehetett állatkínzásért senkit, mert nem tudtuk bizonyítani. Ráadásul ez egy régi történet, akkoriban meg sem büntették volna.
Nálunk, Maxot nem fenyegeti egyik veszély sem, mert soha nem bántanánk egy állatot. Az erélyes intézkedési javaslat is csak az volt, hogy kössük meg, míg hazajön a gazdija. De nem tettük, hogy haza tudjon menni, csak szóltunk mi is, tegyenek valamit, mielőtt baja esik.
Reméljük, a kennel ma elkészül, és Max biztonságban lesz.
Ugye tanulságos történet volt? Érdekesek az emberek. Még az állatbarátok is.
Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.