Még mindig a betolakodó

-Rozika, te hol ülsz???- kérdezte a gazdiasszony felénk fordulva.
Lefotózott bennünket, majd átöltözött, mert színházba mentek. Amikor elkészült, kipillantott az ablakon, és nem hitt a szemének!
Maxi, a foxi, otthonosan szimatolt az udvar közepén! Miközben mi, odabent, jól megérdemelt délutáni pihenőnket töltöttük.
Megvetően ránk nézett, és azt mondta:
– Házőrző féleségek! 
Mozgósította gazdit, majd kerti papucsba ugrott, és a nyomaték kedvéért felkapta az udvari seprűt is.
Nem repülni készült az ünnepi toalettben, hanem a betolakodó kedvét elvenni, a hívatlan látogatásoktól, kerítés bontásoktól.
Gazdi közben kiért, sarkig tárta a kaput, és feltette Maxnak, a költői kérdést:
– Te mit keresel itt?????
Nálunk a kétlábúak mániája, hogy ilyeneket kérdeznek.
Pedig tudják, hogy a kérdésre senki sem fog felelni. Max sem válaszolt, hanem maga alá kapta a lábait, és villámgyorsan eltűnt a szép, nagy lyukon keresztül, amit készített magának.
A lyuk méretéből látszott, hogy nem először közlekedik rajta. Ott, ahol gazdi tegnapelőtt megigazította. Délelőtt, ugyanis a városban voltak, és megnyugodva vették tudomásul, hogy csak hárman voltunk, amikor megjöttek.
Nem figyeltek a jelekre! Vizsi ugyanis a szokottnál panaszosabban, és hosszabban ecsetelte a délelőtt történteket, de úgy gondolták, hogy éhesebb az átlagnál. Az is gyanús lehetett volna, hogy délután, a benti pihenő alatt, egyszer én, egyszer pedig Vizsi kéredzkedett ki, mert ilyen nem fordult még elő, csak, ha jött valaki. Jött is.
Max hívatlan látogatása megosztotta a családot. Gazdi már erélyesen lépett volna fel a rongálóval szemben, és sötét jövőt festett, a kerítés állapotát illetően.
Igazából azonban végtelenül hálásak voltak, hogy nem szöktünk meg, a keletkezett, hatalmas lyukon, pedig régen bizony velünk is előfordult. A fiúk, a néhai gazdi halála után, én pedig akkoriban ástam ki magam, amikor még ketten éltünk, és sokat voltam egyedül.
Max mellett azonban van másik kutya is, és ő nem szökik meg. Állítólag, hét végén készítenek kennelt neki, mert az utcában már mindenki panaszkodik rá a behatolások miatt.
Ma, úgy tűnik pihenőnap lesz, mert gazdiék itthon maradnak és az idő is elromlott. Legfeljebb sportolunk egy kicsit, ha Max megjelenik.
Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.