Vízkereszt

Napkeleti bölcsek vagyunk, Nyugatról. Az az igazság, hogy már eljátszottuk a Háromkirályok belépőjét a kisded születésekor. Most tehát a Napkeleti bölcsek vagyunk.

Remélem látják, hogy Vizsi milyen bölcsen néz! Negro bölcs, mert öreg, és állandóan morog, mellesleg koronája is van, csak félrecsúszott. Én pedig bölcs vagyok, mert bölcs vagyok. Azt is remélem, hogy felismernek bennünket. Gáspár Rozália, Menyhért Vizsi, és Boldizsár Negro.

Hogy a fénykép már ismerős? Ne akadjanak fenn kérem minden apróságon!

Valójában ma, Vízkeresztkor ünnepli a keresztény hagyomány a három király, vagy bölcs, látogatását. Ezért hát újra eljöttünk.

Mert jobb kétszer, mint egyszer sem. Például reggelizni is.

Háromszor még jobb. Például reggelizni is.

Például mi, 3-an vagyunk, 33 évesek együtt, és 3-as év van. Mellesleg már a Disznó évében, mert tegnap az is elkezdődött. Jöhet a bőség, a habzsi-dőzsi.

Ünnepli még a mai napon, a keresztény hagyomány Jézust megkeresztelését, („mintegy” 30 évesen). Ma emlékeznek a Kánai menyegzőre is, ahol Jézus az első csodát cselekedte, vízből, bort készített. Mondjuk én farhátnak jobban örültem volna.

A magyar néphagyomány pedig vízszentelést, házszentelést végez, hogy áldás legyen a házon, ahol élnek, egészségesek legyenek a ház lakói és a jószágok.

A mai napon, áldást kérek hát, a magunk, és minden kedves olvasónk otthonára, lakóira, jószágára!

Szeretettel

Rozália

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.