Karácsonyi, tacskós, vizslás dráma egy felvonásban.
Szereplők:
Vizsike, a Grincs (Elöljáróban elmondanám, hogy Vizsike igazi Grincs! Amint látják, a toalettje rongyokban lóg. Megrágta a ruháját, letépte a sapkáját, sőt összetört egy díszt is, amikor a hosszú lábaival mindent felborított. Mi, Negroval szépen ültünk, ettük a jutifalatot, ha kaptunk, őt pedig csak az evés izgatta. Semmi érzéke a művészethez! Most bezzeg hanyatt, szétvetett lábakkal, végtelen nyugalommal alszik a hálátlan eb!)
Max, a kutyája, (később a rénszarvas), az öreg Negro (aki éppen hasfájással küzdött, a falánk módon ebédre elfogyasztott farhát darabja miatt, mint utóbb kiderült, mert egy kis szellőztetés nem volt elég eltüntetni a nyomokat.)
A kislány, Rozália, szerénységem, amint látják, a munka fontosságának teljes tudatában ülök, talpig ünneplőben.
Jőjjön hát a történet!
Ebfalvában, a kutyák karácsonyra készülődnek. Kitakarítják, feldíszítik a házaikat, kosaraikat, az utca főterén pedig felállítják a nagy közös karácsonyfát. Sütnek, főznek, ajándékokat készítenek.
Van, aki a hóesésről gondoskodik párnája szétrágásával, van, aki papucsot szab át kedvenc gazdijának. Mindenki szorgoskodik, jókedvű és boldog, egyedül a hegy tetején élő öreg vizsla, Grincsvizsi dühös, boldogtalan, és magányos.
Lement a tacskók közé, és szidta őket, hogy csak a pénzről szól az egész ünnep, semmi köze a szeretethez. De azok csak nevettek és készülődtek tovább.
Éjszaka, Grincsvizsi lement a faluba és ellopta az összes karácsonyi kelléket! A fenyőfát összekötözte, a díszeket, ajándékokat pedig egy tálba összeszedte és magával vitte.
Amikor másnap a tacskók megláttak, hogy mi történt, sírni, ríni kezdtek:
– Oda a karácsony! Eltűnt a fenyőfa, a díszek, az ajándékok! – panaszkodtak.
Egy bölcs, öreg tacskó, Negro, aki már sok karácsonyt megért, azonban így szólt:
– A karácsony igazi értelme nem az ajándékokról, a fenyőfákról, a díszekről szól, hanem a szeretetről! – mondta. – Akinek a szívében szeretet van, annak boldog karácsonya lesz külsőségek nélkül is.
A tacskók érezték, hogy az ő szívükben bizony van szeretet, így boldog karácsonyuk lesz!
A kislány, Rozália, azonban azt mondta, hogy nem baj, ha ajándékok nincsenek, de az öreg vizsla, Grincs, nem hiányozhat a közös karácsonyból. Felment hát érte a hegyre, és rávette, hogy lejöjjön közéjük.
Ott lent, Grincsvizsi úgy meghatódott a sok csupaszív tacskótól, akik örültek neki, hogy elmesélte, mi történt valamikor réges-régen vele, amiért a hegyre ment. Kiderült, hogy felesleges volt elvonulnia, mert a gazdiasszonynak bizony ő maradt a kedvenc vizslája. Nem számít, hogy hány kutya van egy helyen, ahol szeretet van, ott jut mindenkinek belőle.
És ott minden nap karácsony van, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy szerethetünk, és szeretnek bennünket.
Szeretettel:
Rozália és a fiúk
