A földikutyára még visszatérnék, mert igaz, hogy egy védett állat földi pályafutásának vetett véget nálunk, a nem józan életű udvari dolgozó, de higgyék el, vannak ennél durvább dolgok is.

Kérem, a földikutya annyira védett volt már 2012-ben, hogy, amikor két állatot ünnepélyes keretek között engedtek vissza a természetbe, még a televízió is kivonult, hogy közvetítsék az eseményeket.

Pedig kérem, abban az időszakban, a csillagállás nem kedvezett a különleges kisállatok tévészerepléséhez.

Történt ugyanis, hogy egy németországi állatkertben, született egy fül nélküli nyúl. Ez ugyebár elég ritka, ezért az igazgató nagy csinnadrattával akarta bemutatni, jó reklámként. Meghívta a sajtót, televíziót. Az utóbbit nem kellett volna.

Az történt kérem, hogy az operatőr, miközben helyezkedett, halálra taposta a riportalanyt.

A férfi módfelett szégyellte magát, de már nem volt mit tenni. Ott helyben megadták neki (mármint a nyúlnak), a végtisztességet, és próbálták enyhíteni a helyzetet, mondván, hogy nem szenvedett. Hát, az is valami.

Amúgy, kérem nem olyan ritka a fül nélküli nyúl. Genetikai rendellenesség. Angliában is született 2010-ben, akit a gazdája Vincentnek hívott, bár festeni nem tudott, csak füle nem volt.

2011-ben Fukushimában is született egy, őt pedig elrettentésül mutogatták az atomerőmű katasztrófájának következményeként.

Gondolom nem lepődnek meg, hogy itt nyulak is megfordultak. Mondjuk egy vizsla-nyúl páros pont olyan klasszikus, mint a barna vizsla-fekete tacskó.

Az unoka, nyuszit kapott húsvétra, aki nem a kukában, hanem itt landolt elhelyezés céljából.  Csak ideiglenesen állomásozott nálunk, mert egy ismerős elvitte tenyésznyúlnak.

Addig is az udvaron lévő fa játszóházra tették, ahova létráról lehetett felmenni, hogy biztonságban legyen a kutyáktól.

Nem volt. Mire pár perc múlva kimentek az udvarra, döbbenten látták, hogy Vizsi fenn ül a rekesz előtt és szerelmes sóvárgással lesi a nyulat. Szemei valami ilyesmit sugároztak: – Úgy szeretlek, majd megeszlek! Gyere hozzám, Nyuszikám!

Szintén átmenetileg állomásozott itt egy Szürke Szimat nevű nyúl, még a prehisztorikus időkben. Ugyancsak egy nyúltenyésztőnél végezte, miután szemet vetett, a gazdiasszony egy szem, értékes, féltve őrzött szőnyegére, és átrendezte a mintát.

Hát, ennyit a nyulakról.

Mondjuk, mi kutyák is megrágtunk ezt-azt, mégsem dobtak piacra bennünket. Mert egy kutyától, ez kérem természetes viselkedés. De egy húsvéti nyúltól?!

Amint látják, a rágcsávós rémtörténetek véget értek.

Hogy ne legyen durva az átmenet, a következő történet egeres is lesz, meg nem is.

Remélem kitalálták, hogy denevéres történetek jönnek.

Most azonban elköszönök, hallom, hogy a fiúk ugatnak. Jön a postás! Kerékpárral! Juhéj!!!

Szeretettel nyalifalok mindenkit, akárhány füle is van!