Pá, pá, viszlát csirkelábak,
Ne is lássak több farhátat.
Vizsi, a közös képviselő,
Ne ugasson, ha jön az ebédidő!

Kérem, a biztonság kedvéért ma még jól beebédeltem.
Amúgy, ma tudtam volna friss pipihúst is szerezni, de nem engedtek ki. Ugyanis, a szomszéd tyúkjai az utcán kolbászoltak! Kiszöktek valahogy.
Az is lehet kérem, hogy igazi kakast kerestek maguknak. Nem azért mondom, de ez a szomszéd kakas….. Szerintem, baj van a férfiasságával. Itt ez a sok kotlós, kiscsibe egy szem sem. Nem csoda, ha világgá mentek szegény tyúkok!

Közben mi, kérem, Vizsit megválasztottuk közös képviselőnek. Ha párttá tömörülünk, ő lesz a kormányszóvivő.
Mindenkinél jobban tudja, mikor van csirkeláb, farhát idő. Oda állunk az ajtó elé, és Vizsi elkezdi, az „Adjatok enni az éhezőknek” nótát.
Hát kérem, olyan hangon tud énekelni, hogy attól, egek, földek megnyílnak. Sőt, hamarosan nyílik a bejárati ajtó is, és kijönnek a lábak és farhátak. Gaziasszony szerint kibírhatatlan a hangzavar, amit csap, de szerintem csak azért mondja, mert nincs érzéke a művészethez.
A képen már a nyitott ajtóban állunk, Vizsike betódult, ezért neki csak a farhát vége látszik.
Ebéd után jól esik egy kis nasi, megyek, elropogtatok pár szem diót.
Vigyázzanak magukra, el ne hízzanak, és szeressék egymást!