Felszarvaztak

Üdvözletem!

Felszarvaztak.
Én sem vagyok lelkes.
Mellesleg nem is hasonlítok Rudolfra.

Ismerik a történetét? Elmesélem.
A modern világ Mikulásának, aki Lappföldről jön, rénszarvasok húzzák a szánját. Szám szerint kilencen. Az utolsót, aki 1935-ben csatlakozott, Rudolfnak hívták. Őt azonban nem fogadták be azonnal a többiek, mert más volt.
Piros volt az orra.
Valahogy úgy van ez, hogy valakik mindig megmondják, hogyan kell kinézni, milyennek kell lenni. Aki nem olyan, annak annyi.
Szóval, csúfolták szegényt eleget.
Történt azonban, hogy egyik télen, amikor indulni kellett volna az ajándékokkal, hatalmas hóvihar kerekedett. Olyan hatalmas, hogy az orrukig sem lehetett látni.
A Mikulás és a rénszarvasok tanakodtak, szörnyülködtek, hogy most mi lesz!?
Ekkor váratlanul, a Mikulás rápillantott Rudolfra, és észrevette, hogy a hóviharban is látni lehet az orrát, mert pirosan világít.
Boldogan felkiáltott:
– Heuréka! Meg vagyunk mentve!
Igen, a heurékát nem Arkhimédész mondta, hanem a Mikulás!
És nem arra vonatkozik, hogy minden vízbe mártott test annyit veszít súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya, hanem arra, hogy akinek piros az orra, az világít a sötétben.
És hogy néha az mutat kiutat a bajból, akitől nem is várnád.

Rudolf végül a piros orrával akkora celeb lett, hogy két filmet is készítettek róla. Egyet 1964-ben, egyet 1998-ban.
Sőt! A győriek, balettben is megtekinthetik, hogy menti meg a karácsonyt. Igen! Már nem csak a mikulást mentette meg, hanem a karácsonyt is.
Sőt az is lehet, hogy a földlakókat is ő menti meg, ha már nem jönnek a plejádiak.

Bennünket pedig egy finom reggeli menthet meg, az éhenhalástól.
Legalább reggelit kapunk, ha már hó nem esik. Mert nálunk még nem havazott.
Legyen szép napjuk, vigyázzanak magukra, és becsüljék meg a piros orrúakat, mert sohasem lehet tudni.

Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.