Gazdiasszony olvasott egy indiai tanmesét a szeretetről és a gonoszságról. Ma ezt osztjuk meg Önökkel, szeretettel.
Egy asszony, naponta lepényt sütött a családjának, amelyből egyet kitett az ablakba, az arra járó szegényeknek.
Közben a fiára gondolt, aki elment világot látni, szerencsét próbálni, és hónapok óta nem hallott felőle.
A lepényt, egy púpos, koszos koldus vette el, nap mint nap, miközben azt mormolta:
– A gonoszság, amit teszel, veled marad, a jó, amit teszel, visszatér hozzád.
Meg, azonban soha nem köszönte az ételt.
Az asszony, egy idő után dühös lett, majd egyre dühösebb a hálátlanságért, ezért egy napon mérget tett a lepénybe. Kihelyezte az ablakba, de a szíve megszólalt, elszégyellte magát, visszavette és kitett egy másikat.
A púpos ember az ételt, a szokásos mormolással elvette.
Késő este kopogtak az ajtón. Az asszony rég nem látott fia tért haza, csontsoványan, betegen, kiéhezve.
Elmesélte, hogy életét egy púpos koldusnak köszönheti, aki ma, egy lepényt adott neki, amikor már járni sem volt ereje. A koldusnak ez volt a napi étele, de látta, hogy nagyobb szüksége van rá, hát neki adta.
Az asszony dermedten állt, miközben hallgatta a történetet, és a szíve tele lett hálával, hogy nem követte el élete legnagyobb gonoszságát, így visszatérhetett, imádott fia hozzá.

Áldott, békés adventi készülődést!
Szeretettel:
Rozália