Patkány éve

Üdvözletem!

Amint látják újra elővettem a jósformámat.
A régebbi kedves olvasóink már tudják, hogy év végén, immár hagyományosan, egyszer már volt ilyen, szóval, jövőbe nézünk.
Meredt szemmel, a jövőbe érzek,
Csak előbb egy kicsit, hátranézek.

Lássuk, hogy váltak be a 2019-es, Disznó évi jóslatok.
Hát kérem, beváltak! Úgy lett, ahogy mondtam. A Disznó éve nem sok jót hozott a sertéseknek.

A disznókat ugyanis egy darabig etetik,
Majd benyújtják a számlát, és megeszik.
Más disznóságok azonban kiderültek,
De azok a disznók,
Terítékre még nem kerültek.

Tiszta Nostradamus leszek!
A többiek szokásos világvége jóslatai azonban nem jöttek be. Nem tört ki a III. világháború sem, és a plejádiak sem mentettek meg bennünket, magunktól.
A tartalék táp beszerzésével azonban semmit nem veszítettünk. Ehhez tartom is magam. Bármit is jósolnak jövőre, a tartalék tápról gondoskodjunk!

Főleg most, hogy a Patkány éve jön, és én azokat egyáltalán nem szeretem.
Amikor előzőleg az ő évük volt, 2008-ban, akkor a kétlábúaknak sem hoztak jót.
Olcsó hitel, sok új lakás,
Aztán meg, kilakoltatás.
A tengeren is átúszott,
A Válság hozzánk is bekúszott.

Úgyhogy elkapom én ezt a patkányt és móresre tanítom!
Ma korán is keltünk, mert feladat van. A fatárolóban illegális behatoló tartózkodik, talán pont egy ilyen, és nagyon izgat bennünket. Szóval, gazdiasszonynak lesz ideje megnézni, hogy mit ígérnek a csillagok, a számok, a jóslatok jövőre.
Addig is elmondom az alap intelmet, ne felejtsék a tartalék tápokat beszerezni!
És még egy alapszabály:
Bárki, bármit jósol, bármilyen bolygóállást jelez,
Olyan évük lesz, amilyent maguknak teremtenek!

És persze, olyan napjuk is.
Szóval, ma legyen mindenkinek csodás napja!

Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.