Kérem, szörnyű éjszakám volt! A meleg miatt én a nyári szálláson aludtam, és  hajnali négy után arra ébredtem, hogy a szomszéd kakasa kukorékol. Kérem, én ilyen hamisan kukorékoló állatot még nem hallottam! Pedig elhihetik, ismerem a szárnyas nemzetséget.

Kiskorától ilyen repedtfazék hangja van, és nem sokat javult, hiába gyakorol. Már csak ezért is megérdemelné, hogy valaki megszorongassa a torkát!

Pár perc múlva, óriási robajt hallottunk, majd a tyúkok eszeveszett kotkodácsolását. Gazdi, a szomszéd férfi hangját is hallotta, így arra gondoltunk, első körben, hogy megunta a kakas szörnyű orgánumát, és mérgében véget vetett az életének. Vagy az övének, vagy a kakasénak.

Az is felmerült, hogy az éj leple alatt lemészárolta az állományt, mert hetek óta nem tojnak. Illetve, tojnak, csak nem úgy és nem olyant.

Később láttuk, hogy nincs itt a kocsija, valószínű dolgozni ment, és etette hajnalban a szárnyasokat, amikor a félhomályban az egyik elfektette. Amit mondhatott, azt akkor sem írhatnám le, ha értettük volna, a tyúkok azonban harsányan kotkodáltak még jó darabig, mire lassan elcsitult a zűrzavar, reggel lett.

Ma fűnyírás volt, azt sem szeretem, és a gazdik sem, mert hatalmas a terület. Kérem, én arra is rájöttem, hogy nekem azért ilyen rövidek a lábaim, mert elkoptak a járőrözésben!

Ma Vacak tacskóról mesélek. A történet nem vidám, de tanulságos. A gazdi szerint van úgy, hogy néha nem rossz emberek sem tudják, hogy szeretett emberekkel és kutyákkal is kutyául bánnak.

Vacak, egy tacsilány volt, a család egyik kutyájának testvére, akit ismerősök vettek meg.

Pár nap múlva gazdiék elmentek megnézni, hogyan boldogulnak az új kutyussal. Döbbenten látták, hogy a tíz centis kutya előtt egy dobermann tálja van, tele palacsintával. Volt vagy tíz darab. Mellette pörkölt. Fél kiló. A kiskutya mélységes undorral ült háttal az elemózsiának. Mondták, hogy nem akar enni.

Akkor még nem tudták, hogy Vacak férfi gazdája, valamikor sokat éhezett, ezért náluk az étkezés központi kérdés volt. Kérem, ezzel én is így vagyok, bár engem soha nem éheztettek.

Vacakéknál az ital is központi kérdés volt, de ezt sem tudták.

Hosszú idő után tűnt fel, hogy valami nem stimmel. A szép szőke felesége gyakran nyáron is garbóban és hosszú ujjú blúzban járt. Előfordult, hogy figyelmetlen volt takarítás közben, és az arcán is szerzett sérülést. Amúgy, mindig kedvesen, szépen beszéltek egymással. Vacakkal is. Úgy tűnt, ott mindenkinek jó sora van. Valóban, nagyon szerették egymást. Ha történt is valami, jött a megbánás, bocsánatkérés.

A szép szőke feleség palóc lány volt. Úgy nevelték, hogy az asszony köténye sokat eltakar. A férfi pedig katonatiszt, megszokta az egrecéroztatást.

Hát, ehhez kellett felzárkózni Vacaknak. Mint Vacak közlegénynek.

Mégiscsak asszony volt, ha kutya is. Az, kutyaasszony.

Asszonnyá válásához Süvi kutyát szemelte ki a céda! Gyönyörű kölykeik voltak.

Szóval, ahogyan Vacak asszonyosodott, átvette a szép szőkétől az egrecéroztatást. Legalábbis, ha más nem volt kéznél.

Megtanult, vigyázban állni, jelenteni, és állati gyorsan eliszkolni, ha meghallotta, hogy rekedtes hangon szól a neve.

Azért szép élete volt, az egész család szerette, csak másképpen.

Sokat ehetett, kövér is volt, ringó háttal járt élete delén.

Csak, hát ez a katonásdi!

Azóta már leszerelt. A mennyországban van. A kutyamennyországban. Süvi kutyával szeretkeznek kedvükre, és senki nem kiabál rájuk, hogy, – Neeee!!