Látogatás a kis vörösnél

Üdvözletem!

Amint látják, imádott Sheldon unokaöcsénk megint látogatóban volt Szimbánál, a kis vörösnél. A cica szépen nődögél, gyönyörű kis állat.
A képen éppen megfenyegeti az öcsköst, hogy lekever neki egyet, ha a zacskójára fáj a foga, amivel nagyon szeret játszani.

Amikor Sheldon beszambázott, úgy tekeri a hosszú testét, mint egy kígyó, éktelen fújásba kezdett.
– Már megint ez a fekete szörnyeteg! – sziszegte, fújta, miközben minden szőrszála égnek állt. Már nem üvegmosókefe forma, inkább egy borzolt rókasálra hasonlít. Valójában nagyon is érdekli Sheli.
Hiszik vagy sem ez a cica illik a bandába. Rafinált, mint én vagyok, folyton dumál, mint Vizsike, kíváncsi, mint Sheli, és olyan fiatal, amennyire öreg Negro.
Amikor a gazdája megy haza, benéz az ablakon és látja, hogy békésen alszik a fotelben. Mire beér, a konyhában adja elő a hattyú, illetve a macska halálát. Felháborodva magyarázza, hogy éhes, magányos és unatkozott egész nap.
A cicahordozót azonban nem képes megszokni. A héten ismét abba kényszerült, mert látogatóba mentek.
Az utat végig üvöltötte, mint először, amikor orvoshoz vitték. Pedig még macskamentát (gyógynövényt) is tettek mellé, nyugtatóul.
Végül a gazdája szaglászta, hogy kibírja a fülsüketítő nyávogását.

Erről eszembe jutott egy történet, amit gazdiasszony olvasott a közösségi oldalon.
Elmesélem, hátha van, aki még nem ismeri.

Egy fiatalasszony kisgyermekkel vásárol a boltban, aki hisztizik, de nagyon.
– Nyugalom Etelkám, mindjárt végzünk és megyünk haza.
A gyermek üvölt tovább.
– Minden rendben lesz Etelka, hamarosan végzünk és hazamegyünk.
Az üvöltés folytatódik.
– Nyugodj meg Etelka, pár perc és hazaérünk.
Egy másik asszony nem tudja megállni, hogy meg ne kérdezze, hogyan tudott ilyen nyugodtan beszélni Etelkához, a gyermekhez.
Mire az asszony:
– Én vagyok Etelka!

Remélem, tetszett ez a vidám napindítás. És azt is remélem, hogy szeretettel fogadják Szimbát is a csapatban, akiről alkalom adtán írni fogunk.
Ez a Dundi oldal.
Itt nincs megosztás, hogy én tacskós vagyok, vagy vizslás, kutyás, cicás, nyuszis, hörcsögös.
Itt emberek vannak és állatok, akik igyekeznek szebbé tenni egymás életét és kicsit jobbá a világot.
Legyen továbbra is békés, szép napjuk!

Szeretettel:
Rozália

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.